A kis csapat, amint belépett a településre, minden szem rájuk szegeződött, amitől kicsit kellemetlenül érezték magukat. A három démon haladt elől, míg mögöttük Rin, Jaken és Aun ment. A tömegből egy kislány szaladt ki, de felbukott és a lány előtt landolt néhány méterrel. A gyermek fiatalabb volt, mint Rin, de a barna szemeivel, amiben könnyek csillogtak a démonnőre tekintett, közben szipogott, ahogy visszafojtotta a sírást. Kelet hercegnője megállt a kislány előtt, mire a tömegben álldogáló emberek, már féltek, hogy mit tesz a démon. Kinuye leguggolt, és a gyermek felé nyúlt, aki megremegett. A lány keze megállt a levegőben. „Ennyire fél tőlem?” – kérdezte magától a nő, aztán megsimogatta a gyermek fejét. Danjuroék mentek tovább, csak néha tekintettek vissza.

- Nem bántalak. – szólalt meg lágyan, mire a lány rá emelte tekintetét.

Kinuye felvette a gyermeket a földről, és a falusiakhoz sétált, akik hátrálni kezdtek. Egy asszony állt a démonlány előtt, akinek a karjaiba adta a gyermeket.

- Vigyázz rá. – mondta, aztán hátat fordított és a társai után sietett.

A falusiak értetlenkedve bámultak a távoldó kis csapat urán, aztán mindenki ment a dolgára. Danjuroék megint elég lassan haladtak.

- Olyanok vagyunk, mint a csigák. – panaszkodott a sárkányfiú.

- Danjuro. – kezdte a lány kedvesen.

- Igen? – nézett a mellette menőre.

- Ha nem hagyod abba, befagyasztom a szádat! – közölte jeges hangon, de a szemei szikráztak. Felemelte a jobb kezét a fiú arca elé, és az ujjai végein kékes fény jelent meg. A melegben párologni kezdett, mert olyan hideg keletkezett a lány ujjain.

- Jól van, értettem. – mondta csendesen, mert tudta, hogy a nő nem viccel, mire az összezárta a tenyerét és a jelenség eltűnt.

- Akkor, menjünk gyorsabban. – mondta démonnő mosolyogva, és szellemgömbbé változott, majd otthagyta a társait.

Sesshoumaru észrevétlenül sóhajtott, aztán ő is követte a lány példáját. Rin és Jaken felpattantak Aunt hátára és rögtön indultak is, de Danjuro kicsit későn kapott észbe, ezért lemaradt.

Most magasabban mentek, hogy a faluk felett szálljanak el, és nem azon keresztül. Ugyan az a felállás maradt, elől a három démon, mögöttük a gyermek és a gnóm a sárkányló hátán.

Már mehettek, egy órája, amikor feltűnt a szemük előtt a palota körvonalai. Nem álltak meg, csak az építmény előtti település határán, ami nagyobb, és gazdagabb volt társainál. Körbenéztek, és emberi kinézetű démonokat láttak a faluban, és hatalmas házakat mindenütt.

- Rin, gyere ide. – szólt a kislánynak, aki odaszaladt, majd a lány megfogta a gyermek kezét. – Veszélyes itt egy embernek.

- Értettem. – felelte a kislány engedelmesen, amin a démonnő elmosolyodott.

Így folytatták az útjukat, az épület felé. A palota előtt egy nagy fakapu állt, ami ki is nyílt előttük, néhány másodperc múlva. A palotába egy fémajtón beléptek, de ott elámultak, hogy minden ki volt díszítve, mintha tudták volna, hogy ma érkeznek meg. Minden szolgáló fel volt sorakozva két oldalt, összesen lehettek 50-en. A faltól 5 méterre, hosszú márványoszlopok magasodtak, egymástól 10 méterre és egytől-egyig arannyal volt kidíszítve. Legelöl, a nagyobb rangú démonok álltak, akik régóta szolgálták Keletet. Minden szem rájuk szegeződött, és figyelték minden mozdulatukat. A terem, amin végigsétáltak, elég hosszú volt és magas.

Danjuro ment elől, mögötte Sesshoumaru, Kinuye és Rin, aztán a kis gnóm és a sárkányló. A démonnő úgy emlékezett, hogy a palota kisebb volt, mint most, aztán megérkeztek az elől álló öreg démonhoz, akit eltakart Danjuro a nő elől.

- Danjuro örülök, hogy épségben megérkeztél. – szólalt meg az agg mély hangján, de kedvesen csengett. – Elhoztad a hercegnőt?

- Nézd meg magad. – felelte és ellépett a lány elől, aki kissé zavart volt, de nem látszott rajta. Az idős youkai végigmérte a nőt szürke szemeivel, ami örömöt sugároztak, aztán meghajolt a lány előtt, amit a teremben lévők is követtek.

- Úrnőm, végre visszatért hosszú idő után. – mondta, aztán feltekintett a kék szempárba.

- Jól látod Raidon. – felelte, de a hangja hidegen csengett, ami nem volt megszokott tőle, aztán enyhén meghajolt, kifejezve tiszteletét az idős démonnak.

A társai kissé meglepődtek, ahogy hallották a jeges hangot. A két démon elindult, és átmentek egy kisebb terembe, őket követték a többiek. A cselédek szétszéledtek, a terem oldalain álló, 4-4 ajtón.

- Hosszú utatok lehetett, biztos fáradtak vagytok. – szólalt meg.

- Egy kicsit lepihennénk a vacsora előtt. – felelte.

- A szolgálók majd elvezetnek benneteket a szobátokba. – mondta, mire 3 cseléd jelent meg mögülük, akik meghajoltak a lány előtt.

- Úrnők kérem, kövessen. – a démonnő nem szólalt meg, csak ment a halandó lány után, aki teljesen szokványosan nézett ki.

Kinuye átment a kerten és kis séta után megállt egy elhúzható ajtó előtt, amit a lány kinyitott és a démonnő belépett rajta.

- Úrnőm, ez az ön szobája. – hajolt meg, és behúzta az ajtót, aztán elsietett.

Kinuye felismerte a régi szobáját. Az ajtóval szemben egy fal állt, ami nem annyira átlátszó, kék anyagból készült. A szélei fából voltak, és ez azért volt ott, ha valaki belép a szobába, ne lássa, hogy ki van bent, csak a körvonalait. A lány megkerülte, és egy hatalmas ágy volt, a bejárattal szemben. Baloldalon egy szekrény, és nem messze tőle egy ajtó volt. Másik oldalon, egy kék kanapéfajta, előtte egy kis asztallal. Mellette 2 méterrel, egy szék, asztal és egy tükör állt, rajta néhány fésűvel, és egy kis dobozzal. Kinuye az ágyhoz sétált, és végighúzta a kezét a fehér ágyneműn, ami selyemből készült. A szekrényhez ment és kinyitotta, aztán gyönyörű ruhákat pillantott meg. Keresett egy kényelmesnek tűnő ruhát, amit kirakott az ágyra, aztán bement a fürdőbe, ahol kellemes rózsa illatot lehetett érezni. Levette a ruháit, aztán beállt a zuhanyzó alá, miután megnyitotta a meleg vizet. Úgy érezte, hogy felfrissült a teste. Egy kis asztalon különböző üvegcsék voltak felsorakoztatva, onnan levette a kedvencét, és azzal mosta le az út porát. A hajába is beledörzsölte, aztán lemosta magáról, és elzárta a vizet. Magára csavart egy törülközőt, aztán kiment és megszárítkozott.

Az ebédlőben egy hosszú asztal állt, ahol nem sokan ültek most, mert nem voltak vendégek, de a végén egy üres hely volt. Sesshoumaru az asztal bal oldalán ült, a másik oldalon Raidon, és mellette Danjuro. Ebben a pillanatban lépett be Kinuye az ajtón, és mindenki felállt.

Vörös selyemkimonó volt rajta, amit különböző minták díszítettek, és ez alatt egy fekete ruha látszott ki, ami illett a szintén fekete obihoz. A lány, a haját kieresztve hagyta, de elől a két vastag tincset; ami a derekáig ért, egy piros szalaggal körbecsavart, ami egy vörös rózsát ábrázoló hajdíszből indult. A kimonó a földet súrolt, mert olyan hosszú volt, aztán leült a székére, és mindenki követte a példáját.

Sesshoumaru nem tudta levenni a szemét a lányról, mert még soha nem látta így. Most, még szebbnek látta a démonnőt. „Gyönyörű ebben a ruhában.” – állapította meg a férfi magában. Kinuye és az inuyoukai egymás szemébe néztek hosszú ideig, aztán a lány tűzvörös ajkain mosoly futott át, és a szolgálókra pillantott, akik most tálaltak fel.

Elkezdődött a vacsora, de a lány nem szólalt meg, csak hallgatta a csevegő démonokat. Ha kérdezték válaszolt, de egyebet nem tett. Kezdte unni a vacsorát, amikor egy démon rontott be az ajtót, és a démonlánynak akart menni, de az csak unottan rá pillantott. Az egész társaság, már ugrott is fel, hogy megöljék.

Kelet úrnője elé ért a macskadémon és lesújtott, de a mozdulat félbeszakadt, mert Kinuyéből kicsaptak a fekete lángok, amik hamuvá égették a támadót, aztán visszaszálltak a testébe. A lány lesöpörte, a kimonójáról a maradványokat, aztán a meghökkent társaságra pillantott, aki mind felállt, hogy végezzenek a démonnal. Sesshoumaru is meglepődött, hogy a nőnek ilyen ereje is van, mert ezt senkitől sem örökölhette.

- Kérlek, üljetek vissza. – szólalt meg kedvesen, és mindenki úgy cselekedett.

- Kinuye, neked honnan van ilyen erőd? – érdeklődött Danjuro.

- Nem kértem, mégis megkaptam. – válaszolta és sárkányfiúra tekintett, aki nem kérdezett többet.

- „A jel, amit nem kértem, mégis megkaptam.” – emlékezett vissza Sesshoumaru, és az arcán lepődöttség ült ki. A nő hirtelen lebetegedett, akkor mondta ezt, de azóta sem tudja, hogy mire gondolt, mostmár rájött, hogy a jel összefügg az új erejével.

Vége lett a vacsorának, és szinte mindenki elment. Kelet úrnője is úgy döntött, hogy felmegy a szobájába. A kertben, valaki megragadta a csuklóját, ezzel megállítva. Hátrapillantott és Sesshoumaru állt mögötte.

- Mit szeretnél? – kérdezte úgy, ahogy régen.

- Ez az új erő, összefügg a jellel, amiről beszéltél? – érdeklődött, de a hangjában nem hallatszott.

- Majd válaszolok a kérdésedre később. – felelte, mire a csuklójáról lefonódtak az ujjak. Megfordult és bement a szobájába.

A férfi nem nagyon értette a lányt. Átment a kerten, aztán belépett egy ajtón, amit behúzott maga után. Az ő szobája, nem sokban különbözött, a démonnőétől, ebben nem volt kanapé, és kisebbnek tűnt a helység. Levette a páncélját és ledobta a szekrény mellé, aztán belépett a fürdőbe. Levetkőzött, és letusolt, aztán egy törülközőt csavart a derekára. Felvette az előre kikészített fehér ruhát, amiben aludni készült, és lefeküdt az ágyra, a kezét a fej alá rakta, hogy kényelmesebb legyen. A ruha szinte ugyan olyan volt, mint a haorija és a nadrágja, csak ez szín tiszta fehér volt. Kis gondolkodás után lecsukta az aranybarna szemeit, és elaludt.

Hajnalban a napsugarak, megtörtek egy alak ezüst hajszálain, miközben a kellemes szellő, néha belekapott. A démon, nagyot sóhajtott és lepillantott az alatta elterülő kis városra, ahol még nem volt, akkora nyüzsgés, mint a későbbi órákban, hogy minden démon egész nap, csak rohangál egyik helyről a másikra. A szél kissé felerősödött, és mostmár tépkedte laza fehér kimonót és az ezüst hajszálakat, aztán a gazdája fülét lépések hangja ütötte meg. Hátratekintett óceán kék szemeivel, aztán előrefordult és ismét a felkelő Nap vörös sugaraiba meredt, amik befestették a házak tetejét, narancsos árnyalatba.