Az erdőben sétált, amikor megérezte, Kinuye nyomait. Alakot váltott és mostmár szellemgömb formában követte az illatot. Néhány perc múlva meglátta a lányt magányosan sétálni az erdőben. Odaszállt elé és felvette az emberibb alakját. A démonlánynak meglepődni sem volt ideje, mert a férfi ölbe kapta, és megint szellemgömb alakban suhant a fák között.

- Hova viszel? – kérdezte meglepetten a lány, de azért kapaszkodott a démonba, nehogy leessen.

- Majd megtudod. – válaszolt szokásos hangnemén, de nem nézett a lányra.

Néhány perc múlva egy nagy vízfelület tűnt fel a szemük előtt. Sesshoumaru a tó közepe felé szállt és lebegni kezdett. Elég magasan voltak, a lány még jobban a fiúhoz bújt, akinek egy gonosz mosoly ült ki az arcára, és felvette az emberi alakját.

- Mit aka.. – nem tudta befejezni, mert felsikított Kinuye. Sesshoumaru megszüntette a lebegést és belezuhantak a vízbe, de a lányt még mindig nem engedte el. Kinuye nem volt felkészülve, ezért nem sok levegője volt, nem úgy, mint a férfinak.

Nagy csobbanással érték el a vizet, és néhány métert lesüllyedtek. Próbált felúszni a felszínre, de nem engedte el a fiú, inkább a lány kezét fogta, és amikor el akart menni mindig visszarántotta. Kinuyenak egy perc múlva elfogyott a levegője, és buborékok formájában kifújta az elhasznált levegőt.

Lehajtotta a fejét, és fehér fény jött a testéből, és amire a jelenség elmúlt az egész kinézete megváltozott. Sötétkék kimonója lett, aminek csónaknyaka volt és alul bő volt a ruha, hogy tudjon benne mozogni. A kimonót fehér és fekete virágminták díszítették. A lány haja világoskék lett, amiből két kis tincset hátul feltűzte, jégből készült hajtűvel. Felnézett a férfira, aki elégedetten nézett végig a lányon.

- Erre voltál kíváncsi? – kérdezte Kinuye halkan és az óceán kék szemével a fiú arcát fürkészte. Megtalálta a választ az aranybarna szemekben, hogy ezt akarta látni a férfi, az átváltozását.

Sesshoumaru fel akart úszni, de most a lány visszahúzta és úszni kezdett lefelé a fiúval együtt, aki ellenkezni próbált. Megállt a fenék felett egy méterrel és körbenézett.

- Ha levegő kéne, jelezd. – mosolygott gonoszan a lány. Csettintett egyet, mire a talajból egy láncfajta feltekeredett a démon jobb csuklójára.

Sesshoumaru próbált szabadulni, de a lánc nem engedte, és a levegője is fogytán volt. Kinuye egy kövön ült tőle nem messze.

- Úgy látom, hogy a saját csapdádba estél. Igazam van? – kérdezte nyugodtan és megsimogatott egy halat, ami mellette úszott el. A démon gyilkos pillantást vetett felé.

- Nem engedem, hogy megfulladj. – mondta és a férfi elé úszott. – Akár még vissza is adhatom, amit elvesztettél. – nézett a férfi bal karja helyére.

- Ha, meg kérsz, rá, megtehetem. Kérsz egy kis levegőt? – kérdezte, mire a démon magához rántotta és megcsókolta a lányt, aki átadott neki egy kis oxigént. A lánc leesett a fiú csuklójáról, mert Kinuye elvesztette az uralmát a láncok felett. Ezt kihasználva magához ölelte Kinuyet. A lány megszakította a levegő átadást.

- Egy csepp a véremből és te is kapsz majd levegőt, itt, a víz alatt. – kérdezte, de közben egy légburkot húzott fel kettőjük köré, hogy a férfi is meg tudjon szólalni. – Válassz, honnan akarod, azt az egy csepp vért? Akarod ezt a képességet?

- Így könnyebb lesz megleckéztetni, úgy, hogy elfogadom. – felelte és egyik körmével kicsit megvágta a lány nyakát, és amikor kiserkent a vére, megcsókolta a helyét, de közben Kinuye vérét is megkóstolta, amire a burok összeomlott és újra a vízben voltak.

- Nem gondoltam volna, hogy azt a helyet választod. – mondta a lány mosolyogva. Néhány másodperc múlva a vágás beforrt.

- Nekem tökéletesen megfelelt. – jött egy halvány mosoly a fiú arcára. – Neked nem tetszett a hely?

- Erre inkább nem válaszolok. – felelte a lány és elindult felfelé.

- „Tetszett neki. Ez a lány megszédít.” – mondta magában és Kinuye után indult, de amire a felszínre ért a lány már a parton feküdt, hogy megszáradjon. Lecsukta a szemét, pihenés képen. A démon is lefeküdt a fűbe, nem messze a lánytól.

- Már nem érzem rajtad Naraku bűzét. – szólalt meg kis idő után, de a férfi nevét gúnnyal ejtette ki.

- Mert már egy hónapja nem vagyok a szövetségese. – válaszolt halkan.

- Miért segítettél neki? – kíváncsiskodott tovább, bár a hangjában nem hallatszott.

- A húgomat sok éve elrabolták a sasdémonok, és őt keresem. A segítségét kértem, mire ő azt mondta, hogy belemegy, ha én is segítem őt. Így jött létre a szövetség köztünk. – mondta el dióhéjban a történetet. Hirtelen besötétedett és a lány szeme kipattant, majd hirtelen felugrott és másik alakját vette fel.

- Mi az? – ült föl Sesshoumaru.

- Menj innen, engem akar. – kiáltott a démonra Kinuye. A fiú feltápászkodott és értetlenül nézett a lányra. - Menj!!

A vízből egy kar jött, ki, ami a démon felé csapott, de az elugrott előle, és egy fán kötött ki. Onnan figyelte az eseményeket. A kar visszament, ahonnan jött. Egy fekete szellemgömb szállt le a lány elé, aki két méterrel hátrébb ugrott, a biztonság kedvéért. A gömbből fény áradt, és amire a jelenség elmúlt, egy hosszú fekete hajú férfi állt a helyén, aki fekete ruhát viselt. A fiú aranysárga szeme megcsillant, ahogy végigmérte a lányt. A démon nagyon jól nézett ki, bárhonnan is nézzük.

- Kinuye, igazán gyönyörű lettél, amikor utoljára láttalak, még csak gyermek voltál, de most érett nő lett belőled. – egy gonosz mosoly jelent meg az arcán és előrébb lépett néhányat, mire a lány hátrálni kezdett.

- Azért jöttél, hogy ezt megmond, vagy más van a dologban? – kérdezte Kinuye magabiztosan, de a hangja néha megremegett.

- Csak a jövendőbelimet látogatom meg.

- Csak szeretnéd! – kelt ki magából a lány, amire a férfi elindult felé.

- Nem csak szeretném, de meg is kapom, amit akarok. Itt a példa, hogy meghódítottam Keletet. – állt meg a démonlány előtt alig egy méterre.

- Nem hiszek neked, mivel tudod bizonyítani? – kérdezte dühösen.

- Ez megfelel? – húzott elő egy kardot, az oldaláról, amiből ezüst aura csapódott ki.

- Ez nem lehet. – rogyott térdere a lány.

- Ha jól tudom, csak akkor lehetett megfogni apád kardját, ha ő meghalt. Ez pedig az ő becses fegyvere volt. – ült ki egy gonosz mosoly az arcára. – Ha nem akarod, hogy megöljem az anyádat és a húgodat, akkor te leszel a jegyesem. Kelet hercegnője az asszonyom lesz. Jól hangzik nem? – fél térdre ereszkedett és felemelte a lány állát. – Kelet az enyém és vele együtt te is.

- Aljas vagy Ryou. – mondta halkan a lány és a szeméből könnyek csordultak ki.

- Ahogy mondod. – letörölte a lány könnyeit, de ekkor már az eső elkezdett esni. – Már uralod az erődet, hisz a természet is veled sír.

- „Kinuye Kelet hercegnője? Akkor ő egy Ezüstsárkány. Már emlékszek, ő volt, akit Bairei hozzá akart adni valakinek, hogy cserébe segítsék őt. De ő akkor már férjnél van, mert ez több mint száz éve történt.” – döbbent le Sesshoumaru az ágon állva.

- Tudod, hogy mióta kereslek? Hallottam, hogy apád férjhez akart adni, mert le akart győzni engem. A hugicádat másnap reggel elrabolták, és te aznap elszöktél, hogy megkeresd, ezért nem lett megtartva az esküvő. Örülök, hogy ezt tetted. – meg akarta csókolni a lányt, de az elhajolt és egy vízből jövő kézzel lecsapott rá, de a célpont elugrott előle.

- „Tehát, még hajadon. Érdekes fordulat.” – gondolta Sesshomaru.

- Hová mész? – kérdezte Ryou, mert Kinuye felállt és hátrálni kezdett, de egy fa elállta az útját, és nem tudott tovább menni. A Feketesárkány a lány előtt termett, és egyik kezét az Ezüstsárkány felé emelte, aki nem tudott megmozdulni. – Sajnálom, hogy ezt kellett tennem, de nem engedhetem, hogy elfuss.

Felhúzott egy akadályt, ami kb.50 méter étmérőjű volt. Sesshoumarunak el kellett mennie, ha nem akarta, hogy a pajzs megsértse, és az eső elállt közben.

Ryou elindult a lány felé, és megállt pont előtte. Megint meg akarta csókolni Kinuyet, de az, megint elfordította a fejét, ezért a férfi eltűrte a hajszálakat és végigcsókolta a lány nyakát. A kimonó fölsőjét lehúzta Kinuye vállaiig, ami még takarta a lány domborulatait.

- Kérlek, ne… - mondta halkan a lány, de a férfi megcsókolta, ezért nem tudta befejezni.

Ryou érezte, hogy lassan a lány viszonozza a csókot, ezért a ruhát, tartó övet kikötözte és ledobta a földre, amitől a kimonó lecsúszott a lányról. A férfi megölelte Kinuyet és közben a hátát simogatta.

- Jó illatod van. – szólalt meg a fiú suttogva a lány fülébe.

Kinuye érezte, hogy megszűnt a varázslat, ami őt nem engedte megmozdulni és azt is, hogy az akadály gyengült, de azt akarta elérni, hogy megszűnjön véglegesen a pajzs és Sesshoumaru a segítségére, tudjon jönni, ezért rásegített egy kicsit, hogy ez bekövetkezzen.

A kezeit a fiú nyakába tette és lehúzta, hogy elérje a férfit. Megcsókolta Ryout, de olyan forrón, hogy még maga is megdöbbent, nem, hogy a démon. Az akadály ennek köszönhetően megszűnt és a lány érezte, hogy Sesshoumaru közeledik, ezért teljes erejéből ellökte a Feketesárkányt, aki néhány méterrel arrébb állt meg. Kérdőn nézett a meztelen lányra, akinek, most a haja eltakarta bájait, majd megtudta, miért tette ezt. Sesshoumaru ugrott ki a fák közül, egyenesen neki a férfinak és a Tokijinnel végigvágta a jobb karját, majd Kinuye előtt ért földet, védelmezőleg.

- Kutya, miért zavartál meg minket? – kérdezte dühösen Ryou.

- Sesshoumaru, mit keresel itt? – kérdezte tetetett döbbenettel, mire a fiú rá nézett, és a lányon ragadt a szeme, de értette, mit akar Kinuye. Ismét a férfira nézett.